2007. november
Szóval. Megrendezésre került a régóta tervezett-követelt magyar est Arnie rezidenciáján. Presented by Judit. Akkor mondanám a menüt. Étvágygerjesztőnek, meg mert a leves után nem lehetne érezni az ízét, a srácok megismerkedhettek az Egri Tramini (special thanx to Szisz) különleges ízével, amit Pannónia sajt híján az Ementáli emelt ki. Kezdés után alig másfél órával már mindenki tányérjában ott gőzölgött (bwáá, hova tűnt a stílusom, valaki azonnal adja vissza!) az igazi ungarischee Goulash, ami őszintén szólva engem lepett meg a legjobban, hogy konkrétan gulyás íze volt, és akkor itt nem túlzok! Tök durva!! Aztán mikor a srácok kiheverték ("I had to admit, this is really good!"), és már az ízlelőbimbók (les papilles--mégis hasznos tudni franciául) is lenyugodtak, megismerkedhettek a 4-puttonyos tokaji aszú világával (special thanx to szülők), ami hmm...szóval igen:)) Mindezek után következett a kevéssé magyaros, ámde "kunnyudit-féle" kókuszgolyó (tudja, aki), ami osztatlan sikert aratott, bár itt a fiúk már elkezdtek aggódni a vonalaik miatt, de persze csak elméletben, ez nem gátolta meg őket nagyon semmiben. Eddig az est résztvevői: JAM session (Judit, Albert, Arnie, Mirko) plusz tiszteletbeli tagként André, Arnie Siemenses szomszédja. Kaja után befutottak még a német lányok (Karoline és Ana), akik Genfben töltötték a napot kemény vásárlással. Hogy ezután miről volt szó azt pontosan nem tudnám megmondani, de az tuti hogy előkerült az hogy a kókusz vajon mennyire magyar étel, és honnan származik amúgyis, meg hogy a SZU-ban vajon nemzetinek számított-e a kókusz, illetve hogy kéne menni síelni, dehogy túl jó az idő, meg hogy fogunk karácsonyi süti sütést rendezni (igen, részemről beigli) és hogy Mirko átteszi a repjegyét hogy tudjon velünk végig maradni és utsó pár napban valami gigaprogramok lesznek mielőtt örökre búcsút mondunk egymásnak kivéve hogy a srácok jövőre mennek Alberthez Bécsbe mert labdarúgó gigahappening de Albert nem fogja kinyitni az ajtót és... na szóval ezen a vonalon. Aztán hajnal 2 körül úgy döntöttünk a Rabot osztaggal hogy visszavonulunk a bárba, megláttuk a taxit de aztán túl soknak ítéltük amennyit mondott úgyhogy felgyalogparty. (yah, és nyilván a gulyás receptjét egy tök fontos levélre írtam amit otthagytam Arnienál, remélem még meglesz...)
Tegnap napközben nem igazán volt kedvem semmihez, de aztán magukkal rántottak az események, mert este kimozdultam a szobámból és akkor rögtön ott volt Ed aki egy eddig ismeretlen, de kivételesen jófej indiaival beszélgetett és rögtön megörült nekem, hogy "Dzsudit, the Hungarian-American girl!", aztán akkor hárman beszéltünk meg odajött még egy indiai aztán Albert írt hogy van-e kedvem filmeket cserélni, de Mirkó telójáról, azért gondoltam a sajátjára válaszolok, hogy jöjjön félóra múlva, nem jött, akkor írtam neki hogy csináljuk-e inkább máskor, aztán Arnie válaszolt hogy Albert otthagyta nála a telefonját szal keressem Mirkó telóján vagy menjek át hozzá, akkor gondoltam felnézek Mirkóhoz, aki mondta hogy Albert Mirónál (aki nem egyenlő Mirkó, mert ő brazil) cserél épp filmeket mert én reagáltam, akkor bementem Miróhoz, akkor ott voltunk akkor Mirkó hozott német sört mert az mégiscsak német, meg kiderült, hogy Miró nem ihat alkoholt, mert két hétig egy orvosi kísérletben vesz részt (amúgy művész. Megállapítottuk hogy a művészek abból élnek, hogy eladják a testüket), ezzel 1000 (ezer) eurót keres. Valami koleszterintablettákat kell szednie meg naponta vérvétel, és akkor ezzel. Aztán mikor itt végeztünk akkor áttelepültünk hozzám, ahol ismét filmcsere, sőt Albert ragaszkodott hozzá hogy mindhárman megnézzük együtt a coupling (BBC sorozat, valahol a jóbarátok és a sex és ny között, jó is) első évad első részt, úgyhogy így lett, és aztán Mirkó elment aludni de akkor még nézzünk meg 10 percnyi Robin Williams standup comedyt, aztán már tényleg JÓÉJT Albert az ott az ajtó szeretnékmáraludniiiii, mert ma suli amikor is ki van írva hogy fél órát késik a tanár ezért van időm megírni a blogot és itt tartunk most.
Ma reggel kattant be a tudatomba, hogy a Carte d'or annyit tesz, mint aranykártya. Milyen gagyi név már ez egy fagyinak?
más: mivel idestova 3 hónapja nem tettem tiszteletemet gyorsétteremben, ma reggel elfogott a vágy, hogy a nyugatinál egyek egy sajtburgert. Remélem ennek nem tesz keresztbe a kormányzati negyed, nehezen viselném ezt a veszteséget.
amúgy meg: Attól még hogy nem írom, minden a régiben: néha eszünk Arniená, az ember lánya filmeket néz, edzésre is járok (bár ez mától kezdve picit szünetel mert a belsőségeim beintettek, bizony, ilyet is tudnak), és utazom... minden valószínűség szerint szerdán. Közben meg kutatom a Wal Mart sikerességének kulcsfaktorait. Valaki, ötlet?
A délutáni blokk termése:
Agy-menés
Semmire gondolni.
Azt szeretnék.
Látni a sötétben.
A lényeget.
Fejberúgni az igénytelenséget
Leszórni porcukorral,
És azt mondani: Modern művészet!
Illetve a következő összetett szavak kerültek megalkotásra (mindegyiket visszhangozva kéretik elképzelni):
ATOMKÁOSZ
VÉLETLENFAGYI
És végül, de nem utolsósorban:
ÉSTELENSÉG
ez nem összetett, viszont ez a kedvencem. Szvsz nem csak hogy értelmes, de nagyon kifejező is.
Azért figyelek is órán. Egy csomó szám között egyszer csak megjelent az AIDA modell. Kezd bebizonyosodni, hogy nem a nyelvet, hanem a gondolkodást nem érted. Érted! Nade hogy kerül a csizma az asztalra?!
Aztán még néhány szám után előkerült a POS. Erre az egyszeri reklámtanonc felkapja a fejét, hogy AHÁ, eladáshelyi reklámokról (point of sales) lesz itt szó, ugyebár. De neeeeem! Mer már mér lenne? Ez itt kéremalássan a Politique, Objectif, Stratégie rövidítése. Erre is csak a franciák képesek. Mert ugye az egy dolog, hogy a marketing területén az angol rövidítések az irányadóak világszerte, ettől még általában ha jól hangzik, akkor saját nyelven is megalkotásra kerülnek ezek az abbriviációk (na látom ahogy olvasók ezrei csapják fel a Bakost, nemtom én se, van-e ilyen szó magyarul, most lett. Mert mi alakítjuk a nyelvet! Ha nem, akkor sztrájkolni fog a BKV!), feltéve, hogy nem egyeznek ugyanazon a tudományos területen egy másik, angol nyelvű rövidítéssel. Mert akkor ugye nehéz úgy. De itt nem. C’est la vie!
Ennek a képnek több címet is adtam:
a. Mikor emósok vagyunk
b. Ilyenek vagyunk mikor ráncoljuk a homlokunkat --csak ő többet gyakorolt.
c. Így néznénk Rád ha 2 méter magas lennél, mi meg nem
Háttigen. Izé. Nem nagyon találok szavakat. Nem is akarok. Srácom itt volt. Ez jó. Nagyon. Tegnap hazament. Ez nem annyira jó. Sőt. Viszont szép volt. Nagyon. (igen, igyexem sormintát kihozni a dologból). Csak egy pár dolog, inkább magamnak, emlékeztetőnek. Mert ugye a fényképezőgépet otthon hagyta:p
Szóval megérkeztett a reptérre, ott várta valaki. A valaki pedig én voltam a móka kedvéért. Buszút vissza Grenobleba... Pár nap Rabot... hát ha egyszer muszáj volt a nagybevásárlással megnézni a Bastille-t, én nem leszek semmi rossznak az elrontója:) Aztán 1 hét vakáció Arnie lakásában, aki hivatalosan is megkapja ezért a legjobb arc német címet. Park, kutatás a gyerekvonat után... Hajnali kelés, álmos város, bár nem annyira elbűvölő. Az a 3 rohadt bódé...:p Persze szinte minden nap túrórudi. Mert az fontos. Bolti bevásárlások: ő képről dolgozik, én szövegről. Úgy tűnik képről könnyebb felismerni dolgokat. Friss meleg baguette, ha csak egyszer is. Új lakó érkezik Bogyó, a svéd tervezésű (észrevettem) nyúl személyében. És még illatos is. Naná, hiszen zuhanyzik. Ez egy igényes nyúl! Szombaton nagy kirándulás, fel egészen a csúcsra, és tovább. Rengetegsok magyal bokrok, hát tehetek én róla?! Havas hegycsúcsközeli állapot. Másfél angyalka a hóban. Világ teteje, még akkor is ha nem.
De.
Nem, nem lesz blog, ez csak egy ilyen látens bejegyzés. Technikai okok miatt sajnos nem tudunk feltölteni képet, de tiszta erőből üdvözöljük a ma esti filmnézős bagázst!
Ch, Judit
Egyszer majd talán kifejtem bővebben, de most nem tudom rendesen összeszedni a gondolataimat, szal íme egy nem rövid, de nem is élethű összefoglaló a múlthétről:
Érkezés Barcelonába. 1 órás késés. Nem jár a reptérről a vonat sem. Busz a városba, újabb késés. Mikor megy a következő vonat Valenciába? Ma? Ma. Ma már nem megy vonat Valenciába. (Akkor minek kérdezed hogy ma-e wazz). Kikészülés. Oké, először oldjuk meg a problémát, aztán értesíteni az aggódókat hogy probléma megoldva, semmi értelme idegesíteni senkit. Schandiiiiiiii! Nehem mehegy több vonat….Oké, no para, mindjárt visszahívlak. Ugyanekkor Valenciában: epilláló kikapcs, „Aaaaandriiiis! Para van!!! Judit lekéste az utsó vonatot!”. Na mind1, lényeg ami lényeg, a szupercsapat talált nekem egy buszt, ami ugyanonnan indul, 11:30-kor és hajnal 5 felé már Valenciában is van, legalább nem az utcán töltöm az éjszakát. Persze a vonat nem onnan indult, mert Spanyolországban vagyunk, de ezt már kezdtem megszokni. Rövid tárgyalás az egyik renfés (mávos) sráccal, segít jegyet venni automatából, közben megdumáljuk, hogy orvostanhallgató, csak a csoporttársaival mennek nyáron vakésönre, arra gyűjt. Jófej, még fel is rak a megfelelő vonatra, nehogy eltévedjek. Vonatról buszra. Buszon annyira megsajnálom magam hogy 3 körül az egyik megálláskor veszek magamnak Pringlest, pedig a törés nélküli chips a fogyasztói társadalom egyik legdurvább jelképe. Még később, de korábban mint kéne, érkezés Valenciába. Megkérdezek vagy három embert hogy ez tényleg már Valencia-e, gyanús, hogy a spanyolok valahova hamarabb érkeznek, mint kéne. Tényleg Valencia. Schandi nemsokára beesik, besokkoljuk az álmos váróterem hallgatóságát, „ííííííííííííííííííííí!!!”, többféle hangfekvésben. Zúzás haza hozzájuk, Andrist keltjük. Már fél6 felé jár az idő, ezek ketten meg 8-tól vizsgáznak. De előtte még házit kell írni, gyorsan kielemezzük hát a sony bravia labdás reklámját, ilyet még úgyse csinált soha senki. Aludni azt nem. Nem érünk rá, fiatalok vagyunk.
Elmennek vizsgázni, utána Schanddal körbenézünk a városban. Hát ez valami hihhhetetlen! Imádom! A város közepén anno volt egy folyó, azt kiszárították mert folyton áradt, a helyén foci és kosárpályák, parkok egy folyó alakjában a város közepén. Az épületek. Szóval nem csak Barcelona gyönyörű Spanyolországból, és nem csak Gaudí tud építkezni (bár azért más level). Leginkább a belvárosban csellengünk, és fontos dolgokról beszélgetünk. Felfedezem hogy sok itt a kiskosztümös tűsarkús motoros. Futok is lefényképezni egyet, az emberek furán néznek. A Zara Home-ban majdnem elsírom magam. Majdnem annyi pénzt el tudnék itt költeni, mint egy extrém-sport boltban. Ha értitek… A spanyolom fejlődik. (Vale…). Este salirolunk (goint out), találkozunk egy brit-kínai spanjunkkal, akinek az a vezetékneve hogy Ng. A keresztnevét nem jegyeztem meg mert az normális volt. Naggyon jó arc, fel is világosítjuk gyorsan a Magyarországon folyó legfontosabb dolgokról: az MTV pereli az új MTV-t a név miatt. Jahhogy igen… Szó esik még egyéb dolgokról is, amiket most konkrétan nem tudnék felidézni, de arra emlékszem hogy viccesek voltak. Másnap reggel elmegyünk hárman a piacra, ami egy gyönyörű régi épületben van. Sok tengeri izé, még több Jamon, meg amúgy vannak normális dolgok is. Azon gondolkozunk vajon nincs-e még elegük a fényképezgető turistákból, amikor meglátunk egy egész stábot kamerával. Megnyugszunk. Benézünk a former tőzsdepalotába is, ahol egy csapat elemis gyerek munkafüzetekkel rohangál fel-alá, Andris fotózza őket, várjuk az erkölcsrendészetet. Nem jönnek, úgyhogy megyünk, megmutatják nekem a campusukat. Rossz látni, hogy ilyen helyen kell szenvedniük év közben. Pálmafás sétányok, ad-hoc fotókiállítás, bőrfoteles chillelős hely plazmatévével, ingyen csocsóval. Este Tortillát sütünk, egyet nekem hús nélkül, egyet meg nekik, „aminek íze is van”. Másnap reggel még megnézzük a modern épületkomplexumot, ami szemtelenül jól néz ki, imádom. Itt mindenféle kulturális meg vízi dolgok történnek. De sietünk haza, mert indulunk
Zaragozába. Este érkezünk meg. Este nézzük meg a leghíresebb templomát, kivilágítva, az egész tér is gyönyörű. Szökőkutak. Itt lesz a 2008-as világkiállítás is, témája a víz. Ez rengeteg helyen visszaköszön még majd hirdetésekben, termékek címkéin, stb… Sétálgatunk egy ideig, ámuldozunk, a hostunkkal csak 9 körül találkozunk. Ugyanis couchsurfölünk, szállásra nem költ az ember ha nem muszáj, plusz érdekes arcokkal ismerkedik így meg az ember. Van még egy templom ahova megpróbálunk bejutni, nem hagyják, viszont mi hagyjuk a francba így az egészet. Találkozunk hostunkkal a Mc Donald’s előtt. Körbevisz minket a városnak annak a részén ahol még nem jártunk, magyaráz, mi hol volt régen. Egy szinte tökéletesen megmaradt római színházat is látunk, csak úgy az egyik utca benyúlik fölé. Az útikönyv leírása alapján simán kihagytuk volna, de hihetetlen látvány volt. Egyszer csak ott vagyunk annál a templomnál ahova nem jutottunk be. Elindulunk mellette. Kiderül, hogy ha kicsit korábban vettük volna a fáradtságot hogy két méterrel tovább menjünk, egy gyönyörű oldalfalat pillanthattunk volna meg, mozaikszerű ki/berakásokkal. Merthogy anno ez egy török templom volt, csak mikor a keresztények átvették a hatalmat fogták, és a homlokzatra egyszerűen ráhúztak még egy réteget, hogy kicsit európaibb legyen. Hihhetetlen, ide vissza kell jönni még! Egy kis borszaküzlet előtt elmenve kiderült, szeretjük a bort, szóval be és meginvitált minket borozni. Este épp Zaragoza játszott valaki ellen, szal elkísértük hostunkat egy bárba, és végignéztük vele a meccset. Közben meghallgattuk hogyan járta végig a földet egy év alatt, meg néhány adalékot Zaragozáról. Aztán felmentünk hozzá, rendes ágyakban aludtunk, meg is voltunk hatva. Reggel kelés, mondom megyek zuhanyozni, lépek le az ágyról, és „b*************!!!!” bokáig áll a víz a szobában! Ez meg hogy a mocsokba? Na ez se derült ki soha. A fürdőszobában is állt a víz, de a kettő között csontszáraz volt a padló. Itt kezdődtek el a szürrealitások. Úgyhogy a reggel azzal telt, hogy segítettünk feltakarítani, persze mezítláb, mert az ember miben legyen a bokáig érő vízben? Szal innen vittem magammal tovább a megfázást is. Persze a cuccaink is a földön voltak, szóval épp egy szett száraz ruhája maradt Schandnak is meg nekem is, kiteregettünk a teraszra amíg elmentünk még várost nézni, a cipőmet meg hajszárítóval tettem gyorsan utazásképessé. Elmentünk még megnézni egy gyönyörű török…ömm… nem biztos hogy palota volt anno, de valami olyasmi. Hát hihetetlen (ezt még valsz. Sokmindenre fogom írni. Imádom Spanyolországot. Sokkal európaibb sok más nyugati országnál)! Mindig el tudok ilyenkor ámulni mikre voltak ezek képesek gépek nélkül. Szóval elámultam, aztán mentünk is tovább.
San Sebastianba. Az utcácskák, az épületek, a tenger…a slattyogó szörfös az utcán…a 2 háztömbnyi Zara (zárva). Talán azzal lehetne a legjobban jellemezni a várost, amikor megálltunk egy utcasarkon, és ugyanabban a percben mutattunk ellenkező irányba Schandival, hogy „Aaazt nézzéteeek!!!”. Szóval kicsit ilyen „Azt nézzétek!” az egész város. Couchsurfös alvást itt nem találtunk, csak a 20 kilométerre levő Hondarribiában, amit egyáltalán nem bántunk meg! Belegondolni is durva hogy ezt a helyet nem láttuk volna, ha nem itt van szállásunk. Full laza huszonéves srác fogad minket, csak olyankor fogad couchsurfösöket, ha szülei nincsenek otthon. Gyönyörű kétemeletes lakás, Ikea egy kis stílussal keverve. A beszélgetés főleg spanyolul megy mert a srác nem igazán tud angolul (bár kedvesen megkérdezte tőlem is, hogy apple? Miután a többiektől spanyolul tudakolna hogy kérnek-e fruttát), ettől függetlenül egy 80%-ot azért simán értettem. Ja, itt már ugye baszkföldön vagyunk, mint kiderült bírjuk a baszkokat. El is neveztük ezt a részt Baszkiának. Miután kaptunk üdcsiket meg gyümit, körülvitt minket Hondarribián. Kis város, de ehhez foghatót talán csak Omisalt láttam, azzal a különbséggel, hogy azon azért érződik hogy mesterséges, itt viszont árad a természetesség az egész helyből. Nyugtalanítóan szép ez a hely. A főtéren a láncokat a háborúból maradt ágyúcsőből készült oszlopok tartják. Tiszta békeszimbólum. A házak még olyanabbak mint San Sebastianban. Azt se tudjuk, hova legyünk. Ezt reggel is látni kell! Úgyhogy reggel megint megyünk a városban, nem tudunk betelni vele. Eltévedünk egy kis utcácskába is, ahol az összes erkélyről lepedőkre festett transzparensek lógtak. Kicccsit autentikus. Gondoltuk a tourist officeban még felkapunk egy várostérképet. Hát az egyik képeslapról nem a hostunk mosolyog vissza ránk? Oké, mondta ő hogy evez, meg benne van a hondarribiai evezős csapatban, de hogy képeslapon is van? Muszáj volt venni…
Még egy kicsit vissza San Sebastianba, hogy reggeli fényben is. Kimentünk a kilátóba, hát nem csúnya. Hanem szép, gyönyörű! (kezdek kifogyni a jelzőkből, szívesen látok beküldött versenyzőket). Ellenben valakinek az az idióta ötlete támadt, hogy vidámparkot kell a kilátónál csinálni. Az ember mehet szellemkastélyba, dodzsemezhet, körhintázhat, pónilovon lovagolhat és még ezer dolog. Azért a top az mégis az volt, hogy a ki tudja milyen idős épület egyik külső részét teleeresztették vízzel, és motoros műanyag kacsákat dobáltak bele, és bumm, így lett a vízidodzsem. Majdnem elhánytuk magunkat, úgyhogy mégis inkább a kilátást néztük, de akkor meg a fejünk fölött zúgott el a hullámvasút…Azért a látvány szinte mindenért kárpótolt. Aztán gyorsan kocsiba, hogy még rendesen meg tudjuk nézni Bilbaóban a Guggenheim múzeumot. Ezt is csak melegen tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a szépet. Már ugye maga az épület is egy élmény, meg a parkja, ahogy körülötte a vízből lángnyelvek csapnak ki, meg ugye a tizenméteres óriási bokor-kutya, ami amikor vizet vezetnek végig rajta olyan, mintha nyáladzana. Bent pedig régi és modern művészet és 100 év amerika és ideiglenes kiállítás a helyiektől és bwáááá. Nagggggyonjóóóó! Addig maradtunk amíg ki nem dobtak minket, amely intézkedést nyolc után valamivel foganatosítottak. Utána irány a mai hostunkhoz. Fel a lakásba…ahol már hárman vannak. Úgy látszik erre az estére kicsit feltorlódtak a couchsurfösök a városban. Hatan voltunk vendégek: egy izraeli srác, egy columbiai lány, egy német lány meg mi hárman. Plusz ugye a házigazda, egy ízig vérig baszk srác, akitől rengeteg tudtunk meg Baszkia helyzetéről (ő maga is politikailag aktív, meg a falán ősi baszk hangszer lóg, a falán meg Baszkia térképe, amikor még létezett, hja, nyilván nagymagyarország is ott virít a térképen. Ez itt valahogy mégse gáz.). Igazi fíling.
Aztán hazaút. Nem írom le, nem érdekes.
Nah, ez most elég hosszú lett, remélem ellesztek vele egy ideig, mert most megint blogszünet következik, ugyanis Srácom a városba látogat. Nehéz lenne leírni a vigyorom, úgyhogy nem is próbálom.
